A válságból kifelé tartó iparág szinte minden nagyobb szereplője képviseltette magát Milánóban, és egymást túllicitálva próbálták kihasználni a vásár piaci lehetőségeit. A nevesebb gyártók és kisebb gyárak egyaránt színpompás, és újdonságokban bővelkedő standokkal várták a kilátogató – többnyire sajnos még csak érdeklődő – közönséget.

Több szempontból is történelminek nevezhetjük az idei Monstre Convenio-t Milánóban.
Egyrészt a Genex történetében először állított ki Milánóban. Több kelet-európi kiállítás után a nagyobb nemzetközi ismertséget ígérő Milánói vásáron történő idei részvétel mellett döntött a cégvezetés.
Másfelől viszont magyar klímagyár régóta nemképviseltette magát ilyen rangos vásáron. Az idén nyugat-európában debütált a Genex, és vele együtt Magyarországi premiert jelentett a részvétele.
A kicsi, de mutatós standon Milánóban összesen csupán három klímaberendezést állított ki a Genex. A Perkupai
klímagyárban gyártott lakossági hőszivattyú mellett két újdonsággal is meglepte a közönséget.

Az egyik attrakció az volt, hogy a Genex DIAMOND sorozat egyik legszebb darabját a JET fan-coilt állították ki Milánóban. Meglepetésként pedig egy telekommunikációs helyiségek klimatizálására kifejlesztett CLOSE CONTROLL klímagép került a standra. Jó marketingfogásnak bizonyult, hogy a berendezésre semmilyen ismertetőt nem tettek ki, így érdeklődésre, és ezt követően egy interaktív kommunikációra késztették a kíváncsi közönséget. A szétszedett – és bonyolult technológiát mutató – készülék mellett szinte mindenki megállt egy kicsit nézelődni. A Genexes kollégák csak erre vártak, és azonnal szóba elegyedtek az érdeklődőkkel.

A másik attrakció viszont nem szakmai volt. Milánóban a Genex standján a természetes szépség is képviseltette magát! A magyar lányok szépségére fogékony olasz férfiak érdeklődését a Genex jó érzékkel elégítette ki. A Genex standján a 2009. évi Miss Hungary, és második udvarhölgye fogadta a vendégeket. A kiállítás legszebb hosteseinek is megválasztott magyar szépségek egész nap elfoglaltak voltak – szinte mindenki szeretett volna velük közös fényképet. És a fényképen persze a Genex standja, és így a jól látható Genex logó is mindig szerepelt – és ez egy nagyon jó ötlet volt!
A kiállítás 5 napja alatt közel kétezer látogatót fogadott a Genex. Számos forgalmazó és végfelhasználó is komolyan érdeklődött a Magyarországon gyártott klímaberendezések és hőszivattyúk irányt. Többen is jelezték, hogy a meggyőző gyártási színvonal és a magyar gyártás alacsony költsége miatt folyadékhűtők és technológiai klímaberendezések bérgyártásával kívánják megbízni a Genexet.

Nem csak a kedvező árak, de a kiállított termékeken tapasztalt kifogástalan minőség, és technikai színvonal is hozzájárult a sikeres részvételhez.
Reméljük, hogy a kiállításon való részvétel megrendelésekben realizálódik. Szurkolunk a magyar termékek és a magyar munkaerő nemzetközi sikerének!
Folyamatosan fejlődünk…. TOVÁBBRA IS 