genex
Kereső

HíREK, ESEMéNYEK

Útvonal: Hírek, események/

           

 

A Romexpo, Romtherm Kiállításon járt a Genex!

 

Idén 16. alkalommal került megrendezésre Bukarestben, Románia, és a Balkán ezen területének legnagyobb szabású építőipari, megújuló energiák, hűtés, fűtés és légkondicionálás technikai kiállítása, és szakvására. A május 11.-e és 15.-e között tartott Romexpon, és Romtherm kiállításon az idén első alkalommal debütáló GENEX nem kis sikert könyvelhetett el magának, hiszen az 5 nap alatt több mint 500 látogató, ebből több mint 300 potenciális ügyfél fordult meg standunkon.

 

A fő látványosság a figyelemre méltóan csinos hostess lányokon kívül most is a GENEX egyedülálló DIAMOND sorozatának JET fan-coil készüléke volt, de nagy érdeklődést váltott ki a Genex saját fejlesztésének köszönhetően elkészült, és Milánó után másodszorra is kiállított monoblokk close-control berendezésének prototípusa is.

 

Nagy érdeklődést tanúsítottak a látogatók a többi GENEX klímaberendezés iránt is, de a legnépszerűbb klímaberendezés kétség kívül a GENEX AIR klímagyárában gyártott lakossági hőszivattyú volt a standra látogató érdeklődők körében.

 

Több komoly kivitelező, szervízelő, karbantartó cég jelezte együttműködési szándékát a kiállítás során, melynek köszönhetően, reményeink szerint sikerül egész Románia területén betörni a piacra.

                                                                                                                                                               

Kedvezményes Geo-Tarifa a hőszivattyúknak!!! Fizessen kevesebbet!

Új, kedvezményes hőszivattyús áramtarifát alkotott az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport Geo tarifa néven, elsőként a hazai villamosenergia-piacon. Az új tarifát egyelőre még csak a VGF szaklap hasábjain kommunikálta a szolgáltató, még az ELMŰ-ÉMÁSZ oldalon sem találtuk nyomát. Információink szerint a tarifa létrehozásában az ÉTE Hőszivattyús Szakosztályának jelentős szerepe van.

Bővebben >>

Partnertalálkozónk 2009.jan 22-én tartottuk a Genex Liget Business Parkban.

Partnereink első kézből értesülhettek új beruházásunkról a GenexAir klímagyár építéséről. A GenexAir több mint egy gyár, egy új beruházás, ez egy környezettudatos vállalkozás, mely Magyarországon, sőt Közép-Európában is egy egyedülálló létesítmény lesz. Egy "zéró emissziós" klímagyár épül - azaz terveink szerint kizárólag szél, nap és geotermikus energia felhasználásával üzemeltetjük az épületeket, végezzük a gyártói tevékenységet.

Bővebben >>

TECHNIKATÖRTÉNET

VÉGH LÁSZLÓ
 

Friss Levegő I.

Száz éve, 1902-ben döntő lépés történt annak a régi igénynek a megvalósítására, hogy a kánikula száműzhető legyen az épületekből. Az első, modernnek minősíthető találmány megalkotása óta a légkondicionáló berendezések olyan jelentős hatást fejtettek ki a XX. században, amelyet talán nem is feltételeznénk. Társadalmi változásokhoz és történelmi események menetének alakulásához járultak hozzá, építészeti stílusok, tudományos felfede zés sorsát befolyásolták.

A fenti folyamatok bemutatását célul kitűzve, első lépésként az 1902-es találmányhoz kapcsolódó XIX. századi előzményeket ismertetjük. Bár a téma kultúrtörténeti megközelítését választottuk, különös figyelmet fordítunk a tárgyra vonatkozó szabadalmi dokumentumokra.

Az orvosi hivatás és a technika
- Dr. John Gorrie portréja

Bővebben >>

TECHNIKATÖRTÉNET II.

1. Bevezetés

Edison, Ford, Bell, a Wright fivérek mindenki által ismert és elismert személyiségei a XX. század elején az Egyesült Államokban folytatott műszaki fejlesztőmunkának. Bizonyosan bármelyiküket az elsők között említenénk, ha híres feltalálókat kellene megnevezni ebből az időszakból. Vajon a Carrier név felmerülne hasonló összefüggésben? Talán az épületgépészetben, építéskivitelezésben jártasabbaknak csenghet ismerősen. (Néhány évig nálunk is működött ezen a néven a szóban forgó amerikai cég leányvállalata.) A cég valójában, ahogy ez gyakorta előfordul, egy személy nevét viseli. Őt kívánjuk megismertetni az olvasókkal, az ítéletükre bízva, hol lehet a helye a Carrier névnek a technikatörténetben. Talán lehetne őt is a fent említett feltalálókkal együtt emlegetni?
történet
Bővebben >>
<<12>>
 

EURÓPA LEGNAGYOBB KLíMATECHNIKAI KIÁLLíTÁSÁN A GENEX IS BEMUTATKOZOTT MILÁNÓBAN


Az idei évben ismét megrendezésre került Európa legnagyobb klímatechnikai kiállítása, a kétévente megrendezésre kerülő Monstre Convenio, Milánóban.

bővebben >>>
 

Geotermikus Hőszivattyúk

A talajban, a vízben és a levegőben felhalmozott hőenergiát hőszivattyú segítségével lehet hűtési vagy fűtési célokra hasznosítani.

 

Platinum Silenc Inverter Split klíma

A műszaki tartalom, az alacsony zajszint és a széles működési tartomány a legfontosabb, akkor a GENEX SILENCE INVERTER SPLIT KLÍMA a tökéletes megoldás.

 
H-Budapest 1107 Fogadó u. 4. • Tel.: (06) 1-222-0404 • Fax: (06) 1-251-7100 • E-mail: info@genex.hu
hibabejelentés: hiba@genex.hu ; értékesítés: rendeles@genex.hu